fbpx

A boldogulásom iránya.
A meggyőződésem, hogy a boldogulásom nem annak az élménynek az irányában keresendő, ahol azon igyekszem, hogy még mi minden lehetnék, hanem ezzel pont ellentétesen, abban az irányban, ahol azt kutatom és azzal szembesülök, hogy egyáltalán mi az ami nem vagyok, ellenére az eddigi, sőt az éppen aktuális képzelgéseimnek.

Az első felvetés a szerzés és a saját magam által magamra meghatározott “valamivé válás” vég nélküi és kielégíthetetlen élményébe, a második a megismerés folyamatába taszít.

Ha az első élményt, a szerzés és a “valamivé válás” élményét keresem, akkor valószínűleg sikert akarok, annak ellenére, hogy ebben az irányban, minden ismeret és tapasztalat a feltételezett boldogulás kudarcát mutatja…bár éppen ez a társadalmilag is elfogadott és támogatott útja a boldogulásnak.
Ekkor, bár sok útitársat, újabbnál újabb manipulatív rendszereket, izmusokat és sok “hozzáértőt” találok, de az újabb reményeket majd újabb csalódások követik, míg át nem váltok a megismerés folyamatára.

Ennek ellenére, a tapasztalatom szerint nem tudok a megismeréssel kezdeni, mert mindig az egyszerűbbnek tűnő út felé vonzódom és mindig a félreértéseim tüzelnek.
Csak ha már bejártam az összes “sehová nem vezető utat”, akkor sejlik fel az, ahol már nem a csalódás vár, mert már nem tételezek fel semmit, úgy is mondhatnám, hogy nem hiszek semmit, senkinek és semmiben.

Erre az egészre szeretek egy folyamatként gondolni, aminek -úgy tűnik- nem lehet kihagyni a lépéseit, vagyis a legtöbb amit tehetek az egyetlen ami marad, hogy elsősorban megfigyelőként veszek részt abban ami éppen történik, még akkor is, ha nyilvánvalóvá válik, hogy az összes időmet, sőt az egész életemet -így vagy úgy- de ennek a bizonyos boldogulásnak a kisakkozásával töltöm.