A jó Láma.
Én most azt érzem, hogy egy olyan mentor (régen Lámának hívtam) társaságára vágyom -bár talán most fogalmazom meg először- aki mellett csökken az a késztetésem, hogy bármit is intellektuálisan közelítsek meg. Aki mellett leáll a logikus zakatolás és belemerülök valamibe, ahol már nincs is olyan, amire zakatolással válaszolnék.

Hogy mire van szükségem ehhez a belemerüléshez?
Jó sok biztonság, megértő figyelem és zeró elvárás….ritka ez mint a fehér holló.

Hogy mi van ott, ahol végre nem gondolkodom?
Nem tudom mi a neve de klassz az biztos, és amikor végre megvan akkor nem is veszélyes, viszont amikor nincs meg, akkor sokszor veszélyesnek tűnik elhagyni a logikát.

Ellenben az a sok tanács, hogy mikor lennék jó ha olyan lennék, és az miért lenne jó nekem, nálam egyáltalán nem jön be….a moralizálástól meg egyenesen kikészülök…