Erős a meggyőződésem arról, hogy a külvilág bent, magamban van.
Már csak az a kérdés, hogy hol van az a pont, ahol erre az egészre hatással lehetek. 
Viszont azt is sejtem, hogy az előbbi kérdésem egy paradoxon, mert ha minden rendben van, akkor miért is akarnék hatni bármire?

Az egyik lehetséges félreértés, amikor a siker reményében elnyomom magamban a vágyaimat és a késztetéseimet, azt hazudva hogy nincsenek, színlelve hogy már minden “rendben” van, az ügy véget, a csónak partot ért.
Sajna, ezzel a hazugsággal a lehetőségét veszítem el annak, hogy a folyamatomban tudatosan vegyek részt.

A tapasztalatom szerint a másik lehetséges félreértés, ha a vágyaim folyamatos betöltésének édes körforgásába esem.
Az igaz, hogy ez sok élményt rejt magában, de egyrészt élményfüggést okozhat, másrészt -a sugallatom szerint- egy korai kilépés a folyamatból, szinte olyan, mint véletlenül leszállni a buszról egy megállóval hamarabb.

Megengedni magamnak, hogy észrevegyem a rendszerem működését….az őszinteség….számomra ez jelenti a bátorságot.