fbpx

Aztán újból fejest ugrunk a kolostorok világába.

Mire ideérünk, bennem kezd egy számomra élvezetes élmény kialakulni a világról.
Egy stabil és őszinte hangulat, amely a biztonságát nem a külvilág képeinek elsődleges felvillanására adott azonnali és reflexszerű -szinte tudattalan- válasz, hanem egy mélyebb, a tartalomra és az összefüggésekre jobban rácsodálkozó, inkább figyelő hangulat adja.

Itt kezdik a szimbólumok elveszteni a jelentésüket.
Itt kezd fontosabb lenni a befogadás, mint az, hogy azonnal jelentést és értelmezést adjak bárminek is… hogy bármit kijelentsek.
Itt kezd lehetővé válni egy olyan hangulat, ami sem nem izgatott, sem nem lusta.

Vajon mire van szükség mindehhez?
Tényleg a sztupák?
Tényleg a kolostor?
Tényleg a tanítók?
Meggyőződésem, hogy “semmire” nincs szükség.
Semmire, hiszen semmi nem történt… már eddig is mindez mindig jelen volt.

Azzal viszont talán érdemes foglalkozni, hogy miért ragad el és vakít meg bármi is annyira, hogy észrevegyem azt ami mindig jelen van… mögötte az emlékezésen alapuló értelmezésnek, a divatos szavaknek, túl a közhelyeken és az okoskodáson, viszont nyakig bent a figyelmes csendben és az őszinte beismerésen alapuló kapcsolódásokban.

A hangok helyett a csend, a jelentések helyett a színek és a formák, az elképzelések helyett az azonnali tapasztalat, az okoskodás és a manipuláció helyett az őszinte és egyszerű belátás.

Most ennek az útnak is vége… de számomra, talán ez a felismerés érdekes távlatokat nyit meg.

A képen az utolsó állomásunk, a Boudha sztupa Kathmanduban, éjjel és nappal.

By using this website you agree to accept our Privacy Policy and Terms & Conditions

Close your account?

Your account will be closed and all data will be permanently deleted and cannot be recovered. Are you sure?