fbpx

Sokszor azt veszem észre, hogy az emberek azért mennek coach-hoz, hogy támogatást kapjanak ahhoz, amit épp gondolnak és amiben éppen hisznek.

Hogy támogatást és erőt kapjanak ahhoz, hogy elérjék amit akarnak, ezáltal olyannak lássák önmagukat, amilyennek látni szeretnék. Hogy győzedelmeskedjenek, hogy kiemelkedjenek, hogy különlegesek lehessenek, hogy azt érezzék, hogy van esély bármire is amit kitalálnak magukról és maguknak…hogy valakivé váljanak.

Erőt, hogy megváltoztassák az életük szereplőit, erőt, hogy újrarendezzék az életük színpadát, de most már egy más elv szerint, nem úgy ahogy azt eddig gondolták, mert az szerintük nem járt sikerrel és szerintük ezért szenvednek…de most -újrarendezve- majd jó lesz, most majd nem fog fájni.
Amikor aztán ebben a cserélgetésben pillanatnyi sikert érnek el, azt változásnak hívják és büszkén tekintenek az útra, amit bejártak.

De tényleg, történt valami meghatározó valóban, vagy csak időt és támogatást nyertünk megint ahhoz, hogy tovább áltassuk és altassuk magunkat…folytatva a megszokott őrületet?

Vajon milyen érzés lehet, a világ félreértelmezésétől rögzült félelmeim gátlásai nélkül élni?
Milyen lehet a legmélyebb sajátosságomból tervezéstelenül kirobbanó élet tapasztalata?

A meggyőződésem, hogy mindaz amit magamból ismerek és magamnak gondolok, amit hiszek és amit annyira akarok, az pont az, ami ennek a kirobbanásnak az útjában áll.

Vajon képes vagyok mindent lesöpörni az asztalról és tényleg belecsapni a lecsóba?

By using this website you agree to accept our Privacy Policy and Terms & Conditions