Tudtam én, hogy egy indiai esküvő nem akármi, meg vágytam is rá már jó ideje, de most -így a másnapján emlékezve és szedegetve az élményeket- már biztos vagyok benne, hogy ami történt, azt nem fogom egyhamar elfelejteni.

Egy ártatlan közös eszem-iszomnak indult, aminek alkalmán -gondoltam- majd legfeljebb kulturálisan egymásba gabalyodunk a helyi vendégekkel, de mindez hamar egy őrületes és erős, megnevezhetetlen konstrukcióvá vált…és ez egyre inkább fokozódott.

Vonultunk fúvószenekarral kicsit “aranyesősen”, aztán egy partyszekér után örjöngve táncolva techno-ra, el a lányos házhoz, ahol végül jóllakva adhattuk át az ajándékainkat az ifjú párnak. A szárit, a virágokat és az üveg whiskey-t, az utóbbit gyorsan eldugva, mert az a hinduknak “tilos”. 

Aztan csend….
Sétálunk haza, éjjel 1….és nem hisszük el…
Pedig igen, megtörtént, hiszen még a nyakunkban az ott kapott jázmin koszorú, és a fejemen a pink turbán.

Maja aa gaya, vagyis Éljen az ífjú Pár!