Még tart…
Gyakran kapok az utazás után olyan visszajelzéseket, amiből arra következtetek, hogy épp erős változás zajlik az életetekben.

A felkavart, még le nem nyugodott érzelmek és az elmúlt hetekben megélt valóság-modellek, ilyenkor alig várják a “külvilág” bolyhait, a történeteket, a helyzeteket, amiben újra és újra megmutathatják magukat, megcsillanhatnak, létrejöhetnek és játszadozhatnak.

Válság vagy megnyugvás, valaminek a kezdete vagy éppen a befejezése….és mindez akár egyszerre.
A félelem mint a betegség lehetősége, a drámára való igény a párkapcsolatok szintjén, és túlélés élménye pedig gyakran egzisztenciális válságként tud megjelenni.

Jellemző ilyenkor a gyors hangulatváltás, hiszen hamar meg is oldódhat az, ami egy perce még hatalmasat ütött, és mindez elég fárasztó is lehet.

Hogyan használhatjuk a javunkra leginkább ezeket a flash-eket?
Például képzelhetjük, hogy mindezt a vonat ablakában látjuk, ugyanott, ahol azok a bizarr és fura képek, a lehetséges valóságként pörögtek nemrég, és várhatjuk, hogy a következő állomáson mindez megoldódik a tevékeny közbenjárásunk nélkül is, bár most a csábítás a tevésre, a kavarásra és a helyzet megoldására a “külvilágban”, óriási lehet.

Tudom, ahhoz hogy mindez a felvetés ne irritáljon, és hogy a “játék” is folytatódhasson, szükségünk lehet biztonságra, mint egy kényelmes és biztonságos ülésre az említett vonaton, a kezünkben egy jó szendviccsel.

Ezt a szükséges biztonságot, kérlek próbáljátok meg megszerezni valami kreatív módon, és leginkább közel magatokhoz keressétek, aztán ha megvan, szerintem másra nincs is szükségünk most.

Kilépni a saját és megszokott világunkból, szerintem nem jelent mást mint ezt, és épp most zajlik.