Így pár nappal előtte…
Túl a szervezésen, de még itthon, mindennel a hónom alatt. A cuccok egybehajigálva, a tatyó levéve.

Vajon milyen lesz?
Azon gondolkodom, hogy most mi hiányzik a legjobban, mi az amit keresek, mi az ami hajt.
Talán az a pont, amit leggyakrabban az “úton” érek el, amit ebben a sokszereplős és távoli környezetben lépek át.
Az a pont, ahol a szervezést és az irányítást -az életemet- átveszi valami hangulat…amiben átlendülök magamon. Mint amikor annyira elragad a hintázás, hogy nem félsz attól, hogy átpördülsz. Akkor már nem is számítana, de nem pördülsz át. Amikor fontos és teljes az élmény, amikor kihúzza a figyelmemet magamból, de mégsem veszek bele, pedig nem is ellenkezem.
Csak úgy van ami van.

Ma rájöttem, hogy ki merem mondani, magamért csinálom. Magamért utazom….oda, ahol magam lehetek.
Még pár nap…