fbpx

A “teremtés” margójára.
Én sok ellenérzést érzek és szakmailag is ellenzem, amikor azt hallom, hogy a teremtést akarja valaki a kezébe venni. Mikor teremteni akar magának az ember, teremteni dolgokat, teremteni helyzeteket…aztán mindezért elmegy egy teremtő kurzusra, ahol az univerzummal bratyizik és abba a negédes hitbe ringatja magát, hogy ha ezt elintézi, akkor majd minden rendben lesz.

Amikor én, a csetlő-botló embergyerek majd megkapja a teremtés varázspálcáját, amikor majd elkezdi hinni hogy már teremt, amikor úgy érzi, hogy ezzel végre révbe ért, hogy más dolga már nincs….amikor behiszi, hogy pontosan tudja azt, hogy neki mi a jó és ráadásul majd ezt meg is teremti magának. Na abból lenne csak az igazán haddelhadd.

Amikor a tomboló félreértésem hatalmat kap, amikor a világról alkotott hamis elképzelésem és az ebből fakadó agresszióm sorban áll a jussáért, a végtelen erőért és hatalomért…a teremtés jogáért.

Közben megint és egyre távolabb kerülök a fájdalmam valódi fókuszától, az elesettségtől, a tehetetlenségtől és a magánytól.

Tényleg egy újabb délibáb felé kellene fordulnom, tényleg megint egy újnak tűnő technika hiányzik aminek az illúziójával egy kicsit csökken a bajom fájdalma? …teremtgetni, tenni-venni, intézkedni, szorosan ölelgetni egymást ismeretlenül egy 3 délutános kurzuson és ezzel csökkenteni a mély belső magányom kilátástalanságát, vagy inkább erőt venni magamon és kirántani a fejem az önátverés saját magam által letaposott és kijárt szikes talajából.

Nem kéne inkább abbahagyni a szerepjátékokat, abbahagyni az épp aktuálisan félreismert önképem két végpontja, az istenségem és az ördögségem közti vergődést, abbahagyni a jó és a rossz, az akarom és a nem akarom végtelen és kibékíthetetlen állapotát, megérteni a színjátékot és a kilátástalansága miatt hagyni abba….végre felébredni?

– a képen egy meditáló szerzetes Indiában, az “éhező Buddha” barlangja közelében

By using this website you agree to accept our Privacy Policy and Terms & Conditions