fbpx

Újra itthon

2019-05-10

Szerző: Gyuris Attila

Újra itthon.

Mikor felsejlik, hogy a kishitűség keresi bennem az alkalmat arra, hogy különleges legyen.
A szomorú az, hogy ezen a módon, a keresés és a bizonyítás útján nem lehet különleges, mert nem ismerheti fel a különlegességet.

A kishitűségem számára a különlegességem titok, nem látható, mert nem látom.
A kishitűség nem látja a különlegességet, nem érti és nem tudja, viszont a maga módján keresgéli… ugyanakkor a keresés közben egyre messzebb jut tőle.

A kishitűségem álmodik egy világot, de önmagát ebbe a világba már nem képes beleálmodni….viszont mindvégig halál biztosnak hiszi magát, de ez a magabiztosság a kérdezés bizonytalanságának az elutasításából táplálkozik, ezért a kishitűség soha nem kérdez… azt hiszi, már mindent tud.

A kishitűségemnek a félelme az egyetlen, amit ha elhinne, akkor megmenekülhetne… de nem engedi meg magának hogy elhiggye.
Ezért még a próba előtt, de már elbukott….

A kishitűség a saját küzdelme helyett más küzdelmében szeret hinni… egy csapat, egy párt, egy eszme adja a hitét, mert ha ezek elbuknak, akkor az mégsem fáj annyira mintha maga bukott volna el.
Nem mer bukni, inkább már bukottan él.

Szomorúságot érzek és fájdalmat.
Már megmenekülni sem akarok, de valahogy mégis ez a bizonyosság, ennek a tudásnak a bizonyossága szabadít fel és tesz határtalanná… a vesztes így lesz győztes. Amikor megértette hogy nem győzhet, akkor már nem is veszíthet.
Ha tudja hogy halott, már minek akarna élni?
Az életem paradoxonjai…

Csak repülök…te is lehetsz kamikaze!

A képen, egy szerzetes végzi a leboruló gyakorlatát a Boudha sztupa körül… ahogy a kishitűség erőlködik, aztán megadja majd feladja magát, végül belehal a saját különlegessé egészült állapotába.