Élőben Indiából: Varanasi

Ha egy vonaton ébredsz Indiában, szükséged lehet pár percre, hogy biztosan meg tudd különböztetni az álmodat a valóságtól. Ebben segít a felettem civakodó 10 év körüli testvérpár, akiket a nagyapjuk sem tud jobb megoldásra bírni a birkózásnál.

Oké, legyen reggel, nézzük, mit hoz a mai nap! A célunk a belváros a Ganges partján, de ehhez át kell verekednünk magunkat egy 4 milliós “mindenholugyanolyan” kisváros nyüzsgésén.

Szeretek egyből a dolgok közepébe ugrani, ami Varanasiban az égető. Porból és újra porrá…; amit közben életnek nevezünk, az itt most kap egy, az eddigitől erősen eltérő jelentést. A szokások, hogy ki gyújtja meg a máglyát, és hogy mit tesznek ezelőtt a halott testtel, az első sokk hatása alatt szinte már nem is fontosak, mégis akad segítségünk ennek a megértéséhez is.

A fotózás itt egy kialakult játék része, mert van, ahol engedik és van, ahol nem – mégis alig várják, hogy egy kis extra bevételhez jussanak. Most sem ússzuk meg némi vita nélkül, amit erősebb esetekben hamar lezárok, viszont ha kedvesebb helyi emberekkel hoz össze a szerencsém, akkor szívesen nyúlok a zsebembe pár rupiért. Most valahogy úgy alakult, hogy nyersen kellett magam kifejezni abban a tekintetben, hogy sem azt nem tűröm, hogy zsaroljanak, sem azt, hogy elállják az utam…; megértették. Érezték hogy nem feszíthetik tovább a húrt, mintha már láttak volna itt máskor is :).

Az esti Ganges Puját egy csónakból élvezzük, aztán vigyázva tesszük a kis virágainkat a Ganges vízere, ami a helyieknek áldás, mi bele nem nyúlnánk. (Puja/púdzsa = szanszkrit eredetű szó, jelentése: tisztelet, dicsőítés, imádat; a púdzsa hinduk vallási szertartása, melyet különböző istenségeknek, kiváló személyeknek vagy különleges vendégeknek tartanak; a mindennapi púdzsa minden hívő család életében fontos szerepet tölt be.)

Persze, másnap már közelebb engedjük magunkhoz Varanasit, de a fürdéshez a folyóban sosem jutunk el, hiába adna kedvet hozzá a másnap reggeli fürdési szertartás. Ahogy felkel a nap, és bevilágítja a történelmi lépcsősort, egyre biztosabban látszik, hogy valami máig is élő mindennapi tevékenységbe keveredtünk. Hinduk százai mártják meg magukat, a brahminok pedig kísérik és imáikkal segítik a megtisztulásukat.

Ami pár nappal ezelőtt még csak egy erős vágya volt egy velem utazónak – áldást kapni egy brahmintól -, már valóra is vált. Nekem jó érzés látni, hogy utastársam elégedetten viseli a csuklóján az ezt jelző szalagokat.

“Akartok jógázni?” – a válasz “igen”, a megoldás pedig egy sármos jógaoktató. Utána ebéd, és máris motorcsónakról fedezzük fel a paloták és templomok sűrű egyvelegét. Jól is esik a csónak magánya, a parton erre semmi esély, mindig van érdeklődés irántunk, a “Where are you from?” -ot már nem is tudom komolyan venni, ezért is zárom gyakran rövidre a “the Moon” válasszal.

Az esti koncert az egyik kedvencem.

Egyrészt azért, mert Monu, a barátom adja, aki tablán játszik (amolyan dobféle, mindkét tenyér alatt egy-egy), mellette pedig szitáron egy barátja “húzza”, aki most jött vissza egy új-zélandi-német-indiai formáció lemezfelvételről. Mindez egy tradicionális hindu ház első emeletén, felettünk a telihold.

Ez a második esténk Varanasiban, már eddig is “nagyon sok”, de még mindig mennyi minden van hátra!

A következő egy extra nap, ezért rábízom magam a csoport vágyaira.

Alex rábök egy templomra a térképen. Hát legyen! Nyakig merülve a hindu istenek és démonok véresen borzongató világába, megkapva a sokadik hindu mester és hely áldását, alig várom a kiscsoportos, szinte intim ebédet a Gangesz parti tetőterasz árnyékában.

A csoport kérése délutánra egy régi vágyamat tölti be: irány a selyemkészítő manufaktúra a muszlim negyedben. Ezután már végképp nem értem, hogy hogyan lehet egy késztermék olyan szép, ha ilyen “csúnya” helyen készül. Szári nélkül megyünk haza, viszont sikerül szereznünk egy üveg Smirnoff vodkát :).

Végül is “spirit” ez is a javából…