A határaimhoz közeledve…
Régebben, csak és kizárólag pontosnak tűnő logikai rendszereken keresztül tudtam felfogni a világot. Ezután, a vallásokban történő kalandozásaim során, már lazább (kevésbé a logikámon, mint inkább a hitemen alapuló) rendszerekkel is képes voltam azonosulni. Mára az a benyomásom támadt, hogy mindez a saját belső utamat tükrözi, ahogy a belső biztonság növekedésével, egyre kevésbé érzem a szükségét bármilyen rendszer (hit, vallás, hiedelem vagy logika) külső biztonságának.
Vajon meddig lehet elmenni ezen az úton?
Az ismert világom széléhez közeledtével egyre kevesebb ismerős jelzést érzek, mintha vakon bolyonganék.
Talán hasonlót érzett Columbus, amikor lehajózott az “ismert” és lapos földről, vagy ahogy mostanában közérezzük a fekete lyukba történő feltételezett utazást, amit leginkább zuhanásként, de minimum végletes eltűnésként tudunk csak értelmezni.
Közeledve az eddig megismert világom határához -egy tanítóm magyarázata, és az én tapasztalatom szerint is- gyakran kétséget, félelmet, szégyent és bűntudatot érzek.
Mi lenne, ha ezeket az érzéseket használnám jelzésnek? Amikor megcsillannak, akkor tudhatnám, hogy oké minden, pont arra megyek amerre szeretnék, és pont azért tűnik ilyen ijesztőnek, mert erre még nem jártam, és itt még nincs elég biztonságom….az ismétlődés biztonsága.
Most úgy érzem, hogy megint közeledem valaminek a “végéhez”, a világom széléhez, ami feltehetően megint nem a vége, csak egy állomása a létemnek. Az említett érzések újra a zsebemben, viszont mintha most egy kicsit merészebben mozognék mégis.
Már tudom, hogy ami vár, az egyáltalán nem ugrás, nem is követi zuhanás, nem egy esés és nem is eltűnés, hanem inkább változás, átalakulás és tágulás. Növekedés és összetettebbé válás.
Az India-Nepál utazást többek között ezért is szeretem.
Nagyon szépen hozza mindezt a tapasztalatot, már itt az elején is, ahogy évődünk, beszélünk és lebeszélünk, merünk és mégsem.
Kétség és félelem az utazás ellen, ugyanakkor az ismert világból való kilépés vágya és az élmények utáni vágy, az utazást támogatva jelennek meg.
Csakúgy, mint az előbb említett nehéz érzések, a saját világom határához érve.
Aztán elindulunk….
